top of page

Cégvezetőként ön dönti el, hogy mire fizet, munkaügyi bírságra, vagy HR szakemberre.

  • gbbkft
  • 2015. szept. 28.
  • 1 perc olvasás

A munkaügyi ellenőrzéseket a megyei kormányhivatalok munkaügyi és munkavédelmi szakigazgatási szervei végzik. Az ellenőrzések alapvető célja, a munkáltató kötelezettségek teljesülésének az ellenőrzése. Egy-egy adott év ellenőrzési irányelveit, a munkaügyi hatóság vezetője jelöli ki. Az ellenőrzés magában foglalhatja mindazoknak a rendelkezéseknek, szabályoknak a megvalósításának, betartásának a kontrollját, amelyet az idevágó jogszabály magában foglal. Természetesen ezek száma nem kevés, ráadásul gyakran változnak, módosulnak, ezért fontos, hogy a munkáltató folyamatosan nyomon kövesse azokat. Nyilvánvaló, hogy ahol ellenőrzés van, ott szankció is van. A munkaügyi bírságok sem tartoznak a legkisebb tételek közé, amint azt hamarosan meg is láthatjuk. Jellemzően, határok között adjuk meg a bírságok összegét, amelyek közül mindig az adott ellenőrzés folyamán tapasztaltak alapján, egyedi elbírálás alapján kerülnek meghatározásra. Itt is találkozhatunk enyhítő, és súlyosbító körülményekkel. Nézzük is meg, ezek után, hogy mekkora bírságok szabhatók ki, melyek az alsó, és melyek a felső határok. Általánosságban a munkaügyi bírságok mértéke 30.000 és 10.000.000 Ft között mozog. E két összeg között, természetesen, az ellenőrzésen tapasztaltak alapján, a munkaügyi hatóság- minden szempontot figyelembe véve-, egyedileg dönt, így az egyes bírságok összegei között nagy különbségek lehetnek. Egyes enyhítő körülmény figyelembe vétele esetén a bírság maximális összege csak 5 millió Ft, ugyanakkor ellenkező esetben, azaz egyes súlyosbító körülmények fennállása esetén, a bírság felső határa elérheti a 20 millió Ft-ot is. Láthatjuk az összegekből, hogy komoly bírságokról van szó, amelyeknek a kiszabása, adott esetben egy-egy vállalkozás működőképességét is kétségessé teheti. Nagyon nem mindegy, hogy milyen hiányosságot talál egy esetleges munkaügyi ellenőrzés folyamán a hatóság, ugyanis jó esetben néhány tízezer Ft-tal megúszhatjuk az egészet. Érdmes tehát nagyon odafigyelni a vonatkozó jogszabályok betartására és HR auditot kérni egy tanácsadótól.


 
 
 

Comments


Friss blogbejegyzés
Blogbejegyzések
Archívum
Keresés címkék között
Kövessen minket
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page